InfoBike

Több magyar résztvevő mellett Talmácsi Gábor is Brnoban

TALMÁCSI REMEKÜL ÉRZI MAGÁT BRNOBAN

Több magyar résztvevő mellett Talmácsi Gábor is Brnoban
A mostani hétvégén a Superbike Világbajnokság a Cseh Nagydíjjal folytatódik, ami magyar szempontból kifejezetten érdekesnek tűnik. Nemcsak azért, mert köztudottan ezt a vébé futamot tartja “hazai” versenynek a magyar motoros társadalom, hanem mert 5 magyar versenyző is rajthoz áll vasárnap. Mindezek mellett Talmácsi Gábor számára duplán hazainak mondható a verseny, hiszen csapatának nemzetisége cseh.

Gábor csütörtökön érkezett meg a pályára egy felhőszakadás közepette, de az égiek mára kegyesek voltak és elzárták a csapokat, így mind a délelőtti, mind a délutáni edzések ideális időjárási körülmények között zajlottak.

 

Világbajnok motorosunk jól kezdett a szabadedzésen, majd az időmérőn ott folytatta, ahol abbahagyta. Sőt, már a kvalifikáció legelején gyorsabb köröket futott, mint délelőtt. Aztán az edzés egyharmada környékén egy kényszerpihenő következett számára a boxban, mert eltört a vízhűtő a motorjában, amit szerencsére a szerelői villámgyorsan kicseréltek, így vissza tudott menni a pályára. Az utolsó boxkiállást követően 3 kör megtételére maradt ideje, aminek legvégén megfutotta pénteki leggyorsabbját és egyetlen ezreddel lemaradva Kenan Sofuoglu mögött a 7. helyen végzett.

 

Talmácsi Gábor értékelése:

Nagyon jól érzem magam Brnoban, jó újra ezen a pályán motorozni. Délelőtt folyamatos volt a javulás, minden állítást követően jobban működött a Hondám.  Nagy motivációval vártam az időmérőt, melynek már a legelején gyorsabb időt sikerült mennem a délelőtti legjobbamnál. Sajnos aztán volt egy hosszabb kényszerpihenőm, ami miatt viszonylag kevés kört tudtam menni. Eltört a radiátor, de a szerelők nagyon gyors és profi munkát végeztek, így még sikerült visszamennem a pályára. Néhány kört járattam a motort, majd az utolsó kiállást követően sikerült tovább gyorsulnom és végül 7.lettem. Holnapra finomítunk még néhány apróságon, állítunk a tengelytávon, amitől további javulást remélünk. Mondanom sem kell, hogy mennyire várom a folytatást!

 

 

Az első időmérő edzés végeredménye:

1. B. Parkes               2.03.440

2. S. Lowes                2.03.481

3. J. Cluzel                 2.03.495

4. F. Foret                  2.04.120

5. R. Quarmby          2.04.475

6. K. Sofuoglu           2.04.661

7. G. Talmácsi          2.04.662